ROXY elektrokémiai reaktor

Redoxireakciók végzésének egyik idő és költségtakarékos módja a reakciók elektrokémiai (EC) cellában, ellenőrzött körülmények közötti végrehajtása. Erre a célra a hollandiai ANTEC cég kifejlesztette ROXY névre keresztelt potenciosztátját, melynek elektrokémiai cellájában az elektródokra adott feszültség változtatásának függvényében különböző oxidációs és redukciós folyamatok zajlódhatnak le. Ilymódon az élőszervezetekben végbemenő biokémiai, enzimatikus, mikrobiális, fotolitikus, stb. reakciók Antec_ROXY_openutánozhatók („mimicking”) és a reakciók közbenső, mellék és végtermékei előállíthatók. Ugyanígy modellezhetővé válnak a környezetben végbemenő oxidációs és redukciós folyamatok is az elektrokémiai reakciókörülmények beállításával. A redukciós illetve az oxidációs folyamatok követhetők a cellán átfolyó áramerősség megjelenítésével, mely adat leolvasható a kijelzőn, vagy a készülékhez kapcsolt analóg bemenetű adatfeldolgozón vagy a Dialogue szoftverben.
A potenciosztátot közvetlenül tömegspektrométerhez (MS) is kapcsolhatjuk, így létrehozva egy EC/MS rendszert, mellyel lehetőség nyílik a reakciótermékek azonnali, közvetlen analízisére is. A folyadékáramlást a nyomógombokkal vagy a Dialogue szoftverrel vezérelt dupla dugattyús fecskendőpumpa biztosítja (5 nl/min – 800 μl/min). Az elektródokra adott feszültség alkalmas megválasztásával lehetőség van olyan intermedier molekulák tömegspektrometriás vizsgálatára is, melyek a szervezetben végbemenő reakciók során csak rövid ideig léteznek, így elválasztásuk és azonosításuk hagyományos eszközökkel nehézségekbe ütközik.

A ROXY és egy MS rendszer alkotta EC/MS készülékegyüttes olyan biomimetikus eszközt ad a felhasználó kezébe, mellyel a költséges és időigényes in-vivo és in-vitro technikák alkalmazása nélkül lehet például a következő reakciókat vizsgálni:

  • proteomika: diszulfid hidak felbontása, H/D csere reakciók
  • gyógyszerek és xenobiotikumok Cytochrome P450 általi metabolizmusa
  • gyógyszer stabilitás vizsgálatok: hatóanyag stabilitás és degradáció vizsgálat
  • metabolitok szintézise: milligrammnyi mennyiségekben NMR és MS vizsgálatokhoz
  • kozmetikumok: allergizáló hatású molekulák képződésének vizsgálata
  • környezetkémia: szennyezőanyagok és xenobiotikumok, illetve degradációs termékeik környezeti hatásának mimetikus vizsgálata
  • törvényszéki toxikológia: dizájner drogok és más kábítószerek metabolitjainak előállítása
  • nukleinsavak, DNS: oxidációs reakciók mimetikus vizsgálata
  • táp-, íz- és illatanyagok: oxidatív stabilitás vizsgálatok, antioxidáns tulajdonságok kapcsolata

Bővebben

A ROXY készülék könnyen cserélhető cellákkal tehető alkalmassá a különböző célú szintézisekhez, vizsgálatokhoz.

„ReactorCell”

Antec_reactorcellA készülékek standard cellája, mely egy munka-, referencia- és segédelektródot tartalmazó vékonyréteg típusú elektrokémiai átfolyócella. A cellához Pt, Au, Glassy Carbon (GC) és Magic Diamond (MD) könnyen cserélhető munkaelektródok tartoznak, melyek közül a reakció körülményeitől és az alkalmazni kívánt feszültségtől függően kell választani.

Bővebben


µ-PrepCell™

Antec_mprepcellMunka-, referencia- és segédelektródot tartalmazó vékony-réteg típusú mikro-preparatív elektrokémiai átfolyócella. A cellához cserélhető Glassy Carbon (GC) és Magic Diamond (MD) munkaelektród tartozik. A „ReactorCell” munkaelektródjának felületétől tízszer nagyobb felülete lehetővé teszi, hogy a reakciók nagyobb konverzióval játszódjanak le. S-S kötések bontásához titán (Ti), szénhidrátok és cukrok oxidálásához arany (Au), N-oxid képzéshez platina (Pt) munkaelektród ajánlott.

Bővebben

Synthesis Cell

Antec_synthesiscellMetabolitok, reakció köztitermékek és más hagyományos reakcióutakkal nehezen szintetizálható redox reakciótermékek előállítását teszi lehetővé 80 ml-es reakcióedényben. A cellához hálószerkezetű glassy carbon munkaelektród, HyREF (Pd/H2) referencia elektród és platina segédelektród tartozik. Opcionálisan lehetőség van Magic Diamond munkaelektród és Ag/AgCl referenciaelektród használatára is. Exotermikus reakciókhoz vízköpenyes reakcióedény ajánlott.

» Gyártó oldala »